Diavetítő

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy utcán, munkahelyen rosszul lévő, gyengélkedő embert vagy balesetet látott. Ilyenkor elgondolkodunk: odamenjek vagy ne? Mit tudok tenni? A válasz egyértelmű. A kérdés csupán az, hogy hányan tudnak ténylegesen segíteni.

Ki szorul segítségre?

Utcán járva-kelve feltehetően sokan láttak már rosszul lévő embert. Felmerül a kérdés, hogy a laikus segélynyújtónak mi a szerepe, milyen formában tud segítséget nyújtani. Nem egyszerű persze azt sem megítélni, hogy ki szorul valóban segítségre. Egy biztos, a fekvő, mozdulatlan emberek mindig. Ha azonban nem ilyen egyszerű eldönteni, akkor szólítsuk meg az adott személyt, tudunk-e segíteni. A baleseti sérülésektől eltekintve elég gyakran csupán azt a választ kapjuk a bajba jutottól, hogy csak kicsit rosszul vagyok.

A "rosszullét" sem élettanilag, sem orvosilag nem definiálható, ilyen megközelítésben nem is létező jelenség. Hiszen az is rosszul érzi magát, aki elesett, beütötte a mellkasát, és nehezen veszi a levegőt, és az is, aki asztmás betegként leül egy padra, mert nagyon fullad. Ha valaki rosszullétre panaszkodik, mindig célzottan kell rákérdeznünk, hogy mit érez, mi az a panasz, ami a leginkább meghatározó a rosszullét idején. Ilyen panasz lehet: fájdalom, hányinger, szédülés, gyengeség stb., vagy valamilyen ismert betegség miatti állapotrosszabbodás: asztmás vagy szívbeteg fulladása, fájdalom stb.
Rákérdezéssel ki lehet deríteni, volt-e már korábban is ilyen érzése, akkor mi történt, szed-e valamilyen gyógyszert, áll-e gyógykezelés alatt. Ezek nagyon fontos információk, hisz ha a beteg állapota súlyosbodik, az általa elmondottakat a környezet tudja továbbítani a kiérkező szakembernek.

A betegvizsgálatról korábban már szóltunk - Mit tegyünk veszélyhelyzetben?- itt most kissé gyakorlatiasabban közelítjük meg a dolgot.

A beszélgetés fontossága

Kevesen gondolnák, de a beteg alapos kikérdezésének nagyon fontos szerepe van. Amellett, hogy részletes információkat kaphatunk a beteg állapotáról, magunkat is megnyugtatjuk, hogy a közvetlen beavatkozások előtt kontaktust teremtünk a beteggel. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a rászorulóról sem. Kiszolgáltatott helyzetében önmagában megnyugvást adhat számára, amennyiben valaki próbál rajta segíteni, kérdezi, nyugtatja. Szinte nincs az a kérdésmennyiség, amely elegendő lenne, ami után azt mondhatnánk, hogy már mindent tudunk. Az alábbiakban a kérdésekhez próbálunk segítséget adni, természetesen ezeket az adott szituációhoz kell igazítani.
  • Mi történt?
  • Mikor történt?
  • Látta valaki az eseményt?
  • Máskor is előfordult már ez?
  • Mióta tart ez az állapot?
  • Hol fáj pontosan? Hogyan fáj (tompán, élesen, hullámzóan stb.)?
  • Mozgásra változik a fájdalom/rosszulét?
  • Van valamilyen ismert betegsége?
  • Volt kórházban/kivizsgáláson a közel múltban?
  • Szed valamilyen gyógyszert? Milyet? Milyen rendszerességgel? Ma bevette?
  • Van gyógyszerallergiája?
  • Van ismerőse/rokona, akit felhívhatnánk?
A beszélgetés közben legyünk kedvesek, de határozottak. Győzzük meg a beteget/sérültet, hogy segíteni szeretnénk.

Fizikális betegvizsgálat

A legtöbb segélynyújtó számára nem kis kihívást jelent a beteg/sérült fizikális vizsgálata. Minden esetben, de különösen baleseti sérüléseknél azonban ez elengedhetetlen. Magánál lévő sérültnél/betegnél mindig mondjuk el mit fogunk csinálni és miért. Soha ne felejtsük el a segélynyújtó védelmét és használjunk gumikesztyűt!

Gyakori vélekedés, miszerint mit tudok tenni, ha nincs nálam semmi? Általában valóban nincs nálunk még egy elsősegélynyújtó láda sem. Gondoljon mindenki utána, tudja-e, hogy iskolájában, munkahelyén hol kellene keresnie az elsősegélynyújtó ládát baj esetén, az olvasó tudja?
Nincs nálunk semmi, de mégis! Nálunk van ugyanis a szemünk, amivel látunk, a fülünk, amivel érzékelünk és a kezünk, amivel tapintunk, vizsgálunk, beavatkozhatunk.
Láthatjuk a beteget, észlelhetünk olyan változást, pl. nagyfokú sápadtság, vér stb., ami rossz állapotra utal.
Végigtapintjuk a sérült fejét, mellkasát, végtagjait, hasát esetleges sérüléseket keresve. A vérzések tapintással nem érzékelhetőek és nem is mindig láthatók, a tapintáskori érzékenység, fájdalom azonban további szemlélődést indokol. A törések, ficamok, rándulások döntő többsége tapintással érzékelhető, akárcsak bizonyos hasűri sérülések, melyekre a kemény, érzékeny hasfal utalhat.

Forrás:Házipatika.com

Naptár